Kamera típusok

Kameratípusok

Általánosságban két féle kamera kivitellel találkozhatnak ügyfeleink, az egyik a „Dome” (félgömb alakú), a másik pedig a „Kompakt” (Cső kamera).

dóm kameraMűködésben és belső szerkezetben teljesen egyformák, különbség csak a külső kamera házukban van.
Mivel árban sincs különbség a kettő között, ezért felmérés alkalmával mindig az adott esztétikai elképzelés, és a biztonsági faktor dönti el, hogy melyik kivitel is kerüljön felszerelésre.
Régebben a cső kamerák elterjedtebbek voltak, nagy előnyük a „robusztus” megjelenés, elriasztó hatása miatt, jobban látszik az objektum kamerázottsága.

kompakt kameraA Dóm kamera előnye, pont a Kompakt kamera ellentéte, ugyanis diszkrétebb megjelenést biztosít, nem annyira egyértelmű, hogy mit is lát a kamera, illetve külső behatásnak is jobban ellenáll, hiszen kisebb a rongálhatósági felület, és masszívabb a felépítése, családi házaknál az ügyfeleink 90%-a nagy megelégedéssel a Dóm kameraházat szokták választani, de már ipari területeknél is egyre jobban kedvelt a típus a csőkamerákkal szemben, a modernebb megjelenése miatt.

Cégünk mind a két típust előszeretettel telepíti, amennyiben bizonytalan, felmérő kollégánk készséggel áll rendelkezésére, a megfelelő kameratípus kiválasztásában.

Elsőre bonyolultnak tűnhet, hogy pontosan milyen kamerarendszerre is van szüksége és hogyan válasszon kamerát.

Erre két lehetősége is van:

  • technikai paraméterek alapján
  • élethű kamerakép alapján

Oldalunkon a „Kamerák” címszó alatt megtalálja az összes kamera technikai leírását, amely által kiválaszthatja az Önnek megfelelő kamera típust. Azonban itt szeretnénk megkönnyíteni ezt a választást és fotókkal illusztráljuk a kamerák valós képét. Megtekintheti és össze is hasonlíthatja a piacon lévő rendszereket. Önnek az alábbi összehasonlító képek alapján csak azt kell eldöntenie, hogy milyen képminőséget szeretne elvárni a telepítendő rendszertől, az összes többi paramétert kollégáink megoldják Önnek.

Az IP Kamerarendszert a technológiájából adódó kiforratlansága/megbízhatatlansága miatt cégünk 2015-től nem telepíti, és nem is ajánlja, amennyiben mégis erre lenne szüksége, kollégánk természetesen készséggel segít a kérdés tisztázásában.

További kamera típusok

Műszaki kollégánk saját fotójával illusztrálja a kamerák felbontásának minőségét!

Full HD felbontású HD-SDI 1080p Kamerarendszer

Ár/Érték arányban a legjobb képminőséget nyújtó rendszerünk, a kamerák „tűéles” változata.

fhd

HD felbontású HD-SDI 720p Kamerarendszer

Kompromisszumok nélkül! Valós HD képminőség!

hd biztonsági kamera

AHD 960H Kamerarendszer

Digitális minőség „felturbózott” analóg kamerákkal! Tárgyak, mozgások, területek figyelésére.

ahd biztonsági kamera

Analóg 1500TVL Kamerarendszer

Elavult technológia, leginkább elrettentésnek javasolt. Alacsony képminőség.

analog biztonsági kamera

Éjszakai Kamera képeink

Környezeti viszonyoktól, és időjárástól eltérő lehet,az adott helyszínen

éjjei biztonsági kamera

Vezeték nélküli biztonsági kamerák

2016 a vezeték nélküli kamerák éve. Legalábbis ha hihetünk a gyártók tavalyi ígéreteinek, akkor a márciustól kapható HD/FULL HD Vezeték nélküli kamerák végre olyan színvonalra fejlődtek, hogy azt cégünk nyugodt szívvel telepítheti leendő ügyfeleinek.

Fontos megjegyezni, hogy mivel minden ami vezeték nélkül működik, valamilyen rádiófrekvenciás protokollt használ az adatátvitelre, tehát sok előnye mellett mindig lesz hátránya is, pl betonszerkezetes épületnél, nagy távolságoknál, rossz időjárási körülmények között, a mai napig nem kiforrott a vezeték nélküli technológia, hiszen a fizikai korlátokat nem léphetjük át, maximum „alacsonyabbra” tehetjük őket.

A Hikvison így is tett amikor kifejlesztette a 2016-os Vezeték nélküli Biztonsági kamerák egyikét, ugyanis minden eddiginél nagyobb távolságok, és fejlettebb képátvitel jellemzi az új szériát.

Wifis-routerKimondottan családi házakhoz, kisebb ipari területekhez, üzletekhez fejlesztették ki, ahol maximálisan 4, legvégső esetben 8 kamera szükséges. A központi digitális hálózati rögzítőhöz a nagy teljesítményű gigabites routeren kívül már közvetlenül nem kapcsolódik egyik kamera sem, minden adatátvitel titkosított wifi csatornát használ.

Úgy a legegyszerűbb elképzelni, hogy a telepített kameráknak a hálózati feszültségen kívül nincs szükségük más vezetékezésre, „wifi” kapcsolaton keresztül kapcsolódnak a routerre, ami pedig közvetlenül a hálózati rögzítőhöz(NVR) kapcsolódik.

Tehát a Biztonsági kamerák elhelyezésénél elég csak az áramellátást biztosítani, utána pedig a megfelelő konfigurálást követően működik is a rendszerünk, nem kell a rögzítő egységtől a kamerákig elvinni a jelkábelt.

Wifis-digitális-rögzítő-elemMint minden wifis eszköznél, itt is le kell szögezni, hogy ami vezeték nélkül működik azt zavarni is lehet, de mivel a rendszer minden eleme szigorúan titkosított jelszóval van védve, és az adatátvitel is titkosítva történik, ezért mondhatjuk azt, hogy a vezeték nélküli Biztonsági kamerák 2016-ban elérték azt a szintet, amire olyan sok éve vártunk.

Amennyiben vezeték nélküli kameráink után érdeklődik, úgy felmérő kollégánk készséggel áll rendelkezésesre, ugyanis sokkal körültekintőbben kell eljárni mintha vezetékes rendszert telepítenénk.

infrás kameraInfrás kamerák (Smart IR HD)

Az általunk telepített biztonsági kamerák, beépített intelligens infra-sugárzóval rendelkeznek, legyen szó beltéri kameráról, vagy kültéri kivitelről.

Az idei év nagy újítása a „SMART IR HD”, ami annyit jelent, hogy az optika mögött található infra panelben elhelyezésre került egy szuper érzékeny fényszenzor, ami nemcsak a nappal/éjszaka változásokat képes figyelni, hanem a legkisebb fényváltozásokra is intelligensen reagál, tehát, ha éjszakai kép esetén alaphelyzetben 100%-on üzemelnek az infra ledek, és valaki hirtelen a kamera elé áll, akkor az erős infra fény miatt, azonnal „beég” (kifehéredik) a kép, viszont a fényérzékelőnek köszönhetően egyből csökkenti az infra ledek fényerejét addig az értékig ameddig felismerhető képet kapunk.

infrás kamera

Sokszor szokták kérdezni a felmérés és a biztonsági kamerák telepítése alkalmával, hogy mégis mit fog látni a kamera éjszaka, a nappali képhez képest? Ilyenkor az általános elmondás igaz, hogy az infra fény mindig függ az aktuális terep, és fényviszonyoktól, tehát friss hóesésben amikor minden fehér, sokkal több infra fény verődik vissza a kamerába, ezáltal 4x részletesebb képet kaphatunk mint egy esős, vizes sötét betonfelületen.

infrás kameraÉrdemes úgy elképzelni a kameránkat mintha egy ledes elemlámpa lenne a helyén, akkor viszonylag pontos képet kaphatunk az éjszakai működésről, annyi különbséggel, hogy mivel a nevében is benne van, infra tartományban sugároznak a ledek, ezért az emberi szem azt nem érzékeli, kivéve annyit, hogy ha sötétben belenézünk a kamerába, akkor láthatjuk, hogy a bekapcsolt infra ledek halvány pirosan világítanak, alig észrevehetően.

Tehát általánosságban elmondható, hogy az alap 2016-os kamera rendszerpontsugárzós kameráink, 23db infraledet tartalmaznak, amik a kép közepére világítanak, és minél több mindenről verődik vissza az infra fény, annál részletesebbéjszakai képet kapunk, ami annyit jelent, hogy ha a kamera tegyük fel az ég felé néz, akkor visszaverődés hiányában olyan mintha nem is lenne infravilágításunk, viszont ha a kamera előtt vannak tárgyak, infrás kameraami általános felhasználásnál értelemszerű, akkor teljesen részletes éjszakai képet fogunk kapni, mint az a „hogyan válasszunk kamerát” tájékoztatónkban is látható.

Befejezésnek fontos megjegyezni, hogy minden természetes vagy mesterséges fény nagy segítséget jelent éjszaka a kameránk számára, tehát ha közvilágítás vagy külső reflektor van a kamera közelében, akkor közel nappali minőségű éjszakai képet kapunk az új HD-s szériáktól.